Rólunk

A Budai Polgár a II. kerület lapja, amelyet 50 000 példányban ingyenesen juttatunk el minden kerületi lakos postaládájába.

Az újság története

A Budai Polgár újság alapítója a II. Kerületi Önkormányzat képviselő-testülete. Az első szabad választások és az új önkormányzatok megalakulása után 1992. április 15-én jelent meg először az önkormányzat információs lapjaként azzal a céllal, hogy „kerületünk polgárai minél jobban megismerhessék a helyi testület működését, döntéseinek hátterét, hogy a választott képviselők munkája minél inkább nyomon követhető legyen…”
1999-től önálló szerkesztőség készíti a lapszámokat, három éven át a Mechwart ligeti polgármesteri hivatal épületében, majd 2002 őszétől a Keleti Károly utcában, 2009-től pedig a Bimbó út 1–5. szám alatti irodahelyiségben, ötvenezres példányszámban.

Az újság jelene

A Budai Polgár rendszeresen tájékoztat az önkormányzattal, a képviselő-testülettel és a polgármesteri hivatallal kapcsolatos hírekről, eseményekről. A lapban kiemelt szerepet kap a lokálpatriotizmus és a környezet iránti felelősség gondolata, állandó helytörténeti rovata számos, mára elfeledett eseményt, helyszínt és helyi különlegességet elevenít fel. Foglalkozik a kerület kulturális, oktatási és egészségügyi intézményeinek életével és programjaival. Rendszeresen közöl interjúkat a kerületben lakó közismert személyiségekkel, művészekkel, tudósokkal, sportolókkal, illetve olyan „hétköznapi” szomszédokkal, akik tevékenységük vagy teljesítményük okán érdemesek a bemutatásra.

Helytörténeti köteteink

Építve a Budai Polgárban az évtizedek alatt felhalmozódott helytörténeti tudásanyagra, a szerkesztőség 2023-ban kiadványsorozatot indított útjára. A Volt egyszer Budán… I. (2023) és II. (2024) kötete a második kerület egyes városrészeit, illetve zöld örökségét mutatja be. A 2025-ben megjelent Élt egyszer Budán… I. kötete pedig Pasarét és Törökvész egykori és mai nevezetes lakóiról szól, amelyet a tervek szerint további kötetek követnek majd.

Munkatársaink

A Budai Polgár kiadója a Budai Polgár Nonprofit Kft.
Ügyvezető, vezető szerkesztő: Ludwig Dóra

Szerkesztők: Péter Zsuzsanna, Szabó Gergely, Viczián Zsófia
Fotós: Téglás Zoltán
Tördelő: Hraschek Benjamin
Korrektor: Bélteki Krisztina
Szerkesztőségi munkatárs: Adorján Éva

Az állandó munkatársak mellett lapunkba számos újságíró kolléga ír, akikkel már hosszú évek, akár évtizedek óta együtt dolgozunk.

A Budai Polgár Online Szerkesztősége
A Budai Polgár csapata a Pasaréti Lecsófőző Fesztiválon, ahol a saját receptünk alapján készített vegán lecsóval második helyezést értünk el