Erdélyi emlékeink Hidegkúton visszaköszönnek ránk

Lényeges zenei korszakban alkotó kortárs művésznél jártunk Pesthidegkúton: Aldobolyi Nagy György Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, dalszövegíró, költő, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének birtokosa otthonában fogadta lapunk munkatársát. Művei között sorakoznak musicalek, zenés játékok, színpadi kísérőzenék, dalok, sanzonok és számos filmzene is. Aldobolyi Nagy mindemellett színházi karmester, rendező, valamint a Súgó nélkül és Az idő vándorútján című verseskötetek szerzője.

Vendéglátónk lényegre törő, mégis vidám személyisége a vele találkozót visszarepíti az egykori táncdalfesztiválok színpadára, ahol akkoriban számos, sok esetben még ma is aktív énekes kezdhette el pályafutását. Mindennapos szakmai kapcsolatban volt – többek között – a legendás Tolnay Klárival, Páger Antallal, Domján Edittel, Szécsi Pállal, Korda Györggyel, Kovács Katival, Bodrogi Gyulával. Dalainak akkori szövegírói közül meg kell említenünk – a teljesség igénye nélkül – G. Dénes György, Mészöly Dezső, Romhányi József és Szenes Iván nevét.

E művészek karrierjük kiteljesedését részben Aldobolyi Nagy György szerzeményeinek is köszönhetik, hiszen muzsikái azonnal belopták magukat a hallgatóság szívébe, hol megkönnyezték, hol vidáman dúdolták azokat, de nem is kell múlt időt használni, hiszen ezek a művek ma is letaglózzák az embert. Ki ne emlékezne a Köszönet mindenért, A régi ház körül, Bocsánat, hogyha kérdem, a Charley nénje musicalből az Orchideák, a Liliomfi, az Óz a nagy varázsló, a Kerényi Imre által rendezett Léni néni és Stuart Mária, továbbá a Hull a hó a kéklő hegyeken, a Vihar után és az Engem csak a majom érdekel! című slágerekre. Tucatnyi filmzenéje közül közkedvelt a Pogány Madonna, a Hét tonna dollár, a Házasság szabadnappal vagy a Keménykalap és krumpliorr.

Izgalmas történelmi időkben, 1939-ben született Szegeden. Mióta lakik Budapesten, a II. kerületben?

A II. világháború idején, édesapám fiatal kora ellenére a Kolozsvári Egyetemen kezdett tanítani, a családdal a közeli Szamosújváron éltünk, ott voltam kisgyermek. Erdély második leszakadása után jöttünk Budapestre az itteni rokonainkhoz, a II. kerülettel szomszédos XII. kerületbe. Később, amikor elérkezettnek láttam az időt az otthonteremtésre, a fő vágyam egyedül annyi volt, hogy leendő életteremben egy kis Erdélyt érezhessek magam körül, mivel szamosújvári gyökereimet szellemileg éltetni, táplálni akartam továbbra is. Budapesti zeneakadémiai tanulmányaim után, az 1970-es években vettem meg ezt a hidegkúti, szívemnek oly kedves házat, amelyben most is élek. A közel százötven éves épület, a hatalmas, hűséges ősfák, a visszatérő mókusok, madarak, pillangók, a környék legzöldebb kertjének fekvése, szeparáltsága, békés csendje és hűs klímája a mai napig megadja számomra az erdélyi emlékeimhez való folyamatos kapcsolódást és mély kötődést.

Amikor az Ön zenéjét hallgatom, belső képek áramlanak bennem, nagyon vizuális a dallamvilága. Képzeletben olasz főterekre repít, vagy éppen egy régi ház ablaka elé. Ez tudatos komponálási elem vagy belső, ösztönös késztetés?

Ez a készség szorosan összefügg korai olvasmányaimmal. Szüleim hatalmas könyvtárának köszönhetően rengeteg alkalmam volt az olvasásra. Képzeletben mindig más tájakon találtam magam, más-más szereplők, hősök életébe cseppentem. Mióta az eszemet tudom, játszadozom a ritmussal, a szavakkal és a rímekkel. Később a szegedi konzervatóriumban a zene szélesebb körű elsajátítása után elismeréseket is szereztem. Onnantól kezdve szakmailag folyamatosan ki tudtam teljesedni, a jó visszajelzések erősítették alkotói kedvemet. Akadtak, akik felfigyeltek az általam komponált dalokra, azokon keresztül eljutottam színházak színpadára, azt követően a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának tagja lettem, majd hívtak a kezdeti televízióhoz is. Nincs olyan nagyváros az országban, ahol ne játszották volna egy-egy zenés darabomat. Ezért is döntöttem úgy, hogy munkáim kéziratait az Országos Színháztörténeti Intézetnek ajándékozom, hogy később a kutatók és érdeklődők hozzáférhessenek. Online pedig több helyen, például a YouTube-on is rám találhatnak.

Örökzöld könnyűzenei szerzeményeit komolyzenei elemekkel emelte magas szintre. Jól felismerhetőek stílusjegyei és sokszínű hangszerelései.

Ezt a komolyzenei iskolázottságnak köszönhetem! Kezdetben Szegeden egy református, majd egy államosított általános iskolában kezdtem el egy öreg zongorán játszani. Ezt követően a Szegedi Zeneművészeti Szakiskolában tanultam zeneszerzést és klarinétot. 1962-ben a Zeneakadémia klarinét tanszékén szereztem kitűnő rendű művész–tanári diplomát és egyben zeneszerzői oklevelet. Egyre jobban tudtam tapasztalat útján vezényelni is, de leginkább a zeneszerzés vonzott. A táncdalfesztiválok főleg a fiatal, kezdő zeneszerzőket és szövegírókat keresték. A szervezők szándéka volt, hogy a magyar könnyűzenei alkotásokat beléptessék a jelentős nemzetközi szórakoztató irányzatok közé. A Táncdalfesztivál eredetileg a szerzők versenye volt, bár lassan az előadók versenyévé alakult át. A rádiónál és a televíziónál egyaránt jelentős tehetségek megismerésére és felkutatására számítottak. E tekintetben sikerre is vitték a többrészes programsort. A közvetítések idején kiürültek az utcák, mindenki a televíziót figyelte. Volt, amikor a lakosság a produkciókra az aktuális áramfogyasztással szavazott – mint akkoriban egyéb kvízműsoroknál is – ha valamely dalt vagy produkciót a közönség a legjobbnak ítélte, akkor az otthonokban felkapcsolták az összes lámpát, sőt sokszor még a rádiót és a porszívót is bekapcsolták, csakhogy erősebben voksolhassanak. Ha valami nem tetszett nekik, akkor pedig lekapcsoltak mindent. Központilag így mérhető volt a szavazatok erőssége. Ez az időszak minden tekintetben nagyon dinamikus, s egyben rendkívül romantikus szakasza volt a magyar könnyűzenei életnek. A publikum ma is élő zenére vágyik. Egyik ősi igényünk és közösségi kapcsolódási módunk az élő zene, élő ének. Ez kiállja az idő próbáját.

Közel száz opusa után leül még néha a zongorához?

Igen! Hívogat a hangszer, zongorázom, ha lehet. Ám gyakran a magyar nyelvben rejlő különös szépség, ritmika, valamint dallamvilág is inspirál, megihlet. Nemrég jelent meg második verseskötetem „Az idő vándorútján” címmel, amely kifejezi alapvető életfilozófiámat: vallom, hogy minden alkotásnak az idő próbája adja meg a rangot. Hiszem, hogy a művészeti ágak egy tőről születnek, s az idő szűri meg a tehetségeket. Egy rövid versemmel hadd szóljak most a lap olvasóihoz, ez esetben színpadi fények és technikai hangosítás nélkül! Úgyis a küldő és a befogadó szív összhangja a fontos! Csak az működik jól, ami nem hamis.

Aldobolyi Nagy György
Zsennyei Alkotóház, 1999. augusztus 6.