A pasaréti helytörténeti előadás-sorozat vendége decemberben Kordos Szabolcs, az „Egy város titkai” című népszerű sorozat szerzője volt. A szórakoztató estén érdekes budai helyszínekről, mai és egykori budaiakról mesélt, akik közül sokan távoli vidékekről érkeztek, hogy aztán ebben a városban valósítsák meg terveiket. A Budai Polgár az előadás után kérdezte a szerzőt.
Ganz Ábrahámról, aki kerületünkhöz sok szállal kötődik, azt mondta, hogy ő az egyik példaképe. Miért?
Ganzot a kitartás, a minőség iránti vágy, az innovációkészség és a humanizmus jellemezte. Néhány fős vállalkozásból pár év alatt egy jelentős üzemet hozott létre, és ugyanakkor olyan, akkor még ismeretlen szociális juttatásokat biztosított a dolgozóknak, mint például a betegszabadság alatti fizetés vagy a nyugdíj. Humánus, de kemény főnök volt – leginkább önmagával szemben. A jövőbe látásán túl sikerét ennek a munkának, a szakértelemnek köszönhette – minden oldalról kitanulta a szakmáját, végigjárta a lépcsőfokokat. Szerintem sem megy ezek nélkül.
Van még ilyen hőse?
Igen, sok. Nagyon nagyra tartom például Hopp Ferencet. Ha nem is nyolcvan nap alatt, mint Verne hőse, de gyakorlatilag ő is megkerülte a Földet. Nyolcvanévesen is még útnak indult. Emellett ő is elképesztő precizitással és szakértelemmel vezette a saját vállalkozását, és nyitott volt az idegen kultúrákra. Ő is, Ganz is máshonnan jött, de Budapestet tartották otthonuknak.
Mit jelent Ön számára Buda?
Számomra Buda a gyerekkor: itt voltam óvodás, aztán a Fillér utcába jártam általános iskolába, a krisztinavárosi Szilágyiba pedig gimnáziumba. Legtöbb régi barátom az I. és II. kerületből származik. A Moszkva téren (nekem ez marad a neve) szerintem százezerszer átmentem. Egyébként meg Buda a nyugalmat és a békességet jelenti nekem. Bár most már józsefvárosi lokálpatrióta vagyok, szóval inkább pesti, de ha átjövök a hídon, akkor mégis azt érzem, hogy hazajöttem, elfog valami szép nosztalgia.
Kissé túlhasznált már a „Budán lakni világnézet” mondat, de van benne igazság?
Érettségi után költöztem Pestre. Erős volt a váltás, nagyon más volt odaát: a gangos ház műfaja, a hosszú folyosók, a vibrálás és az, hogy két perc leugrani a boltba. Szóval szerintem igaz, hogy van egy sajátos budai étosz, én is be tudom kapcsolni magamban, hogy Budáról nézzem a világot, ez egy külön látásmód. Aki budai, nem szokott innen átköltözni (fordítva gyakoribb) – a régi barátaim nem is értik, szememre is vetik néha.
A város titkairól szóló könyvnek már három kötete megjelent: vannak-e még további történetek a tarsolyában?
A fejemben már összeállt vagy nyolcvan téma, amire kíváncsi lennék…
Hogyan talál rá a megírandó titkokra?
Járkálok az utcán. Például Gregersenről, aki szintén távolról, Norvégiából jött Budapestre, korábban semmit nem tudtam. Egy vasárnap délután elmentem sétálni, és megláttam egy emléktáblát egy házfalon. Az ott olvasottak felkeltették az érdeklődésem, így kezdtem el kutatni, és így bukkantam egy hihetetlenül érdekes történetre, majd néhány hét múlva már ott álltam az egykori házában Gregersen kései leszármazottjával. De egyébként is mondhatni, hogy Budapesten a téma tényleg az utcán hever, ott van a homlokzaton, bármerre megyünk, csak nyitott szemmel kell járni.
Viczián Zsófia
